Hónap: 2025 október

Vadász Viktória

Bölcsész-tanár, közgazdász, tréner és coach vagyok. Akármelyik szerepemben is vagyok éppen jelen, mindig az egyének és a csoportok működésének megismerése, támogatása, fejlesztése a célom. Hiszem, hogy ha nem a problémára fókuszálunk, hanem azokra a lépésekre, amelyek közelebb visznek a megoldáshoz, akkor gyorsabb a haladás. A programjaimat mindig az adott cég, az adott csoport által kitűzött célokhoz igazítom, és az ő erőforrásaikra támaszkodva gondolkozunk együtt, partneri kapcsolatban, bizalmi, támogató légkörben.

A HR Partner nekem kiváló szakmai minőséget és egy olyan támogató csapatot jelent, amelyben öröm dolgozni.

Takács Benedek

Serdülőkorom óta foglalkozom csoportokkal. Akkor az önkéntes cserkész mozgalom keretei között kezdhettem el vezetni fiatal gyerekeket. Innen is táplálkozott az a motivációm, aminek eredményeképpen 2020 tavaszán pszichológus diplomát szereztem a BME Munka- és szervezetpszichológia mesterszakán, azóta pedig a vállalati szféra mellett sportpszichológusként is dolgozom csapatokkal, edzőkkel és játékosokkal. 2018 óta erősítem a HR Partner képzéssel és fejlesztéssel foglalkozó csapatát. Szívügyem a vezetés. Hiszek a bizalom és a felhatalmazás minden elvárást felülmúló erejében.

Kuna-Várhelyi Gábor

Profizmus, pontosság, szakmai igényesség. Ezek jutnak eszembe, ha a HR Partner csapatával közösen megvalósított munkáinkra gondolok. Könnyű azonosulnom a közösen vállalt feladatainkkal, nincs kétségem afelől, hogy sikerrel járunk, amikor hozzákezdünk egy újabb projekthez. Maximális támogatást, profi hátteret, és egyben alkotói szabadságot is kapok tőlük. Mindezek engem is inspirálnak abban, hogy a tudásom legjavát nyújtsam, amikor közösen dolgozunk.

Horváth Gábor

Dolgoztam ügyfélszolgálati, HR, IT, projektmenedzsment, kockázatkezelés és kontrolling területen operatív és vezetői szerepkörökben, ahol számos szervezet- és vezetőfejlesztési programban vettem részt. 4 éven át tartottam kommunikációs-, termék-, folyamat- és informatikai képzéseket.

Jelenleg szabadúszóként tevékenykedem: trénerként, coachként, tanácsadóként ötvözöm a vezetői, HR-es, IT-s projektszemléleteimet és tapasztalataimat az emberi, önismereti mélységekkel, kihasználva ezek szinergiáját egy jobb jövő építése érdekében.

Hidegkuti Lilla

Hiszek a figyelem és a jelenlét erejében. Szakemberként motivál, hogy adott idő alatt a lehető legnagyobb fejlődést érjük el.

A változás lehet egészen apró vagy látványos, ott és akkor arra figyelek; mire van szüksége a szervezetnek, a csapatnak, az egyénnek. A közös munkában izgalmasnak tartom együtt felfedezni és kidolgozni a lehetséges fejlődési utakat. Több, mint 10 éves tapasztalatom során azt tapasztalom, ez a hozzáállás energizál, proaktivitást hoz a szervezeti kapcsolatokba, a szervezeti konfliktusok kezelésébe.

Interkulturális szakértőként az önismereti fókusz mellet az inkúzió és méltányosság megteremtését alapvetésként kezelem a megtartó közösségek kialakításához vezető úton.

Trénerként, Coach-ként és AL Team Coach-ként erősségemnek tartom a fejlesztési személetmódomat, erős önismereti fókuszomat, kreatív és pragmatikus hozzáállásomat. Szeretek rendszerben gondolkozni, változatos eszköztárral dolgozni; és megélni, hogy a sokszínűség előny.

Bodó Zsuzsanna

21 éves, multinacionális és KKV cégeknél, felsővezetői, pénzügyi, biztonsági és társadalmi felelősségvállalás területeken szerzett tapasztalattal rendelkezem. Az egyéni, csapat- és szervezetfejlesztés a coaching szemléletű vezetés mellett tréneri vonalon is végig kísérte a pályafutásomat, mígnem úgy döntöttem, teljességgel ennek szentelem a karrierem.

Széleskörű szakmai, üzleti és vezetői ismeretek, stratégiai gondolkodás, rendszerszemlélet és egyéni fókusz együttes alkalmazása jellemzi munkámat. Hiszem, hogy a tudatosság, bátorság és folyamatos tanulás visznek minket előre az utunkon. Egyéni és csapatszinten is az erősségeinkre és a sokszínűségünkre építve tudunk igazán kibontakozni, és egy hozzáértő támogató által teremtett pszichológiailag biztonságos közegben, időt és energiát szánva a fejlődésünkre korábban nem is remélt magasságokban szárnyalhatunk.

Mottóm: „Daring greatly is being brave and afraid every minute of the day at the exact same time.”

(Brené Brown)

© 2020 HR Partner Consulting – minden jog fenntartva